SAJTÓ ÉS VISSZHANG
Ellenzéki tiltakozás Lázár levele miatt

[2005-03-18 - Délmagyarország - ]

Igencsak zokon vették a vásárhelyi ellenzéki képviselők azt a levelet, amelyet Lázár János polgármester küldött a szociális segélyekben részesülő helybeliekhez. A baloldali városatyák szerint a levél, amely a költségvetés megszavazásáról szól, rossz fényt vet rájuk, míg a polgármester azt mondja: csak tényt közölt az érintettekkel.

 
Lázár János vásárhelyi polgármester levelében arról értesíti a szociális segélyben részesülő polgárokat, hogy a közgyűlés a Fidesz és a Tiszta Lap Egyesület 14 képviselőjének igen szavazatával, a baloldali koalíció és a független képviselők 3 nem szavazala és 2 tartózkodása mellett fogadta el a város idei költségvetését. A levél név szerint felsorolja, hogy a szavazáson jelenlévő 19 képviselő közül ki támogatta és ki nem a költségvetési rendeletet, amelyben a segélykeret összege is szerepel.
 
Szeli Ferenc szocialista városatya azt mondja: az MSZP-s és a hozzájuk kötődő képviselők semmiféle szociális kérdésben nem szavaznak nemmel, sőt többször is javasolták bizonyos tételek megemelését. A költségvetési rendelet tárgyalása során azonban nem volt arra lehetőség, hogy annak csak az egyik tételét megszavazzák, míg a másikat nem. A büdzsében számukra elfogadhatatlan az Emlékpontra szánt tétel. Az ellenzék által csak helyi Terror Házaként emlegetett központra szánt összeget szerintük vagy az intézmények felújítására, vagy éppen a szociális keret megemelésére kellett volna fordítani. Szeli Ferenc hangsúlyozta: a szociális segélyek nagy részénél az állami támogatás 90 vagy éppen 100 százalékos, így a szétosztandó félmilliárd forint döntő többsége állami forrásból származik. Miután pedig -mondta - Lázár János országgyűlési képviselőként nem szavazta meg az ország költségvetését, nemet mondott a szociális támogatások 90 százalékára is - tette hozzá.
 
Havránek Ferenc munkáspárti városatya is elfogadhatatlannak tartja a levelet, s Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordult, hogy megtudja: vajon visszaélt-e a személyes adatokkal a város első embere.
 
- Ha a képviselő-testület ülése nyilvános, akkor abból bárki bármilyen levelet megírhat. Az általam írt levél ráadásul csak a tényt közli, nincs benne vélemény - mondta lapunknak Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, aki hozzátette: nem érti, mitől ijedtek meg a szocialista képviselők, hiszen minden közgyűlésen, a szavazást követően is elmondja, hogy mi lett a döntés, így történt ez például a Bursa Hungarica ösztöndíj, a Bakay-ösztöndíj vagy az egyházaknak adott támogatások esetében is.
 
- A szociális segélyeknél az önkormányzat önkéntes félmilliárdos vállalásáról van szó - hangsúlyozta a polgármester. - Ráadásul az ellenzéki képviselők rosszul tudják: annak csak 50-60 százalékát biztosítja a központi költségvetés - tette hozzá.


      vissza



 




  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.



www.lakossagcsere.hu www.svabkitelepites.hu www.xxszazadintezet.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.orwell.huwww.koestler.hu www.magyarforradalom1956.hu www.szexualisforradalom.hu www.magyarholokauszt.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu http://www.habsburg.org.hu
       Adatvédelem  |  Impresszum